Akcióink:






 

Oldal megosztása

Share this

Partnereink

Partnereink:






 



Partnereink:

          

Sikeres volt a Nyílt nap az AREK-ben

Sikeres volt a Nyílt nap az AREK-ben:

11Nagy érdeklődés övezte a Székesfehérváron, az Alba Regia Egyetemi Központban 2012. január 18-án megtartott Nyílt napot, amelynek megszervezésében és lebonyolításában az SZHÖK is tevékenyen részt vett.

A rendezvényen megjelent  több, mint 150 látogatót – diákot és szülőt – Dr. Györök György főigazgató úr köszöntötte, aki tájékoztatást adott a felsőoktatásban várható változásokról, az Óbudai Egyetemről, az egyes karokon művelt tudományterületekről. Részletesebben szólt az Alba Regia Egyetemi Központról, annak regionális szerepéről, az itt oktatott mérnök informatikus, villamosmérnök és a műszaki menedzser szakokon végzett hallgatók kiemelkedő munkaerő-piaci elhelyezkedési lehetőségéről.

Ezután a szakfelelős oktatók ismertették az egyes szakok képzési célját,jellegzetességeit, a megszerezhető kompetenciákat. Szó esett a sportolás, a nyelvtanulás és a nemzetközi részképzés lehetőségeiről. Az Alba Regia Tudományos Diákkör tehetséggondozási programjában résztvevő hallgatók által igényesen összeállított projekt bemutató nagy tetszést aratott.

12Az SZHÖK színes prezentációval kísért előadást tartott a hallgatói életről. A közönség által feltett kérdések a Gólyatáborra, a kollégiumi szálláslehetőségre vonatkoztak.

A szünetben az aulában az egyetemi hallgatók várták az érettségi előtt álló diákokat egyetemi életképek vetítésével, logikai és számítógépes játékokkal. A látogatók betekinthettek a műszeres és számítógépes laboratóriumokba,megnézhették a jól felszerelt könyvtárat.

A kitöltött kérdőívek szerint a legtöbb érdeklődő a Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézményéből, a gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolából és a Kodolányi János Középiskolából érkezett. Nagy örömünkre szolgált, hogy Szekszárdról, Várpalotáról és Bonyhádról is többen meglátogatták Központunkat a Nyílt napon. A legtöbben a mérnök informatikus és a műszaki menedzser képzést jelölték be érdeklődésük tárgyaként, majd a villamosmérnöki és az informatikai mérnökasszisztens szak következett.

13Székesfehérváron először, az Alba Plaza egyik központi helyén kiállított, gyönyörűen restaurált Ford A-modell jó hírverést jelentett az Óbudai Egyetemnek. Az autóval kapcsolatosan szervezett „AREK Ford A-modell” kvíz eredményhirdetésére is a Nyílt napon került sor. Azokkal a nyertesekkel, akik a helyszínen nem tudták átvenni ajándékukat, e-mailben vesszük fel a kapcsolatot.

Reméljük, mindenki pozitív élménnyel távozott az AREK-ből, ahol jól érezte magát, és szeptembertől Egyetemünk polgáraként köszönthetjük a Nyílt napon megjelenteket!

Természetesen napról napra érkeznek új hírek a felvételivel kapcsolatban, így most következzenek összegezve a Székesfehérvárt érintő adatok.

Keretszámok és költségtérítések – Óbudai Egyetem 2012

A 2012. január 20-án nyilvánosságra hozott keretszámok és költségtérítések alapján az Óbudai Egyetem is közzétette a rá vonatkozó adatokat. A teljes dokumentum letölthető: http://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/aktualis/tajekoztatas_felveteli_eljaras

A képzési költségek az Alba Regia Egyetemi Központban oktatott szakokon a következőképpen alakulnak:

-          Műszaki menedzser BSc Székesfehérvár                             (ANK)             220 000 Ft / félév

-          Villamosmérnöki BSc Székesfehérvár                                 (ANK)             220 000 Ft / félév

-          Villamosmérnöki BSc Székesfehérvár                                 (ALK)              190 000 Ft / félév

-          Villamosmérnöki BSc Székesfehérvár                                 (ATK)              175 000 Ft / félév

-          Mérnök informatikus Bsc Székesfehérvár                            (ANK)             240 000 Ft / félév

-          Műszaki informatikai. mérnökassz. Székesfehérvár             (FNK)              190 000 Ft / félév

 

A – alapképzés, F – felsőfokú szakképzés,
N- nappali, L – levelező, T - távoktatás,
K – költségtérítéses

Ezek az összegek a KÖLTSÉGTÉRÍTÉSES képzési forma FÉLÉVES költségei!

A teljes lista az Óbudai Egyetem honlapján az alábbi linken megtalálható: http://uni-obuda.hu/2012/obudai-egyetem-az-egyes-szakok-kepzesi-koltsegei

A 2012-es felvételi eljárás fontosabb dátumai:

2012. január 31. ezen a napon jelenik meg a Felvételi Tájékoztató hivatalos kiegészítése.

2012. február 15. a jelentkezési határidő.

2012. június 4.-ig a hiányzó dokumentumokat lehet pótolni, feltölteni.

2012. július 10-ig egyetlen egy alkalommal, a már megjelölt helyek közt lehet sorrendet módosítani.

2012. július 24-én a ponthatárok megállapítása várható.

Azok számára, akik nem nyernek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem, a pótfelvételi eljárás 2012. augusztusában lesz.

További, részletes információ, pontszámítási módszerek az Óbudai Egyetem honlapján az alábbi linken található: http://uni-obuda.hu/felveteli-2012

14Székesfehérváron a Mérnök informatikus alapszak az informatikai képzési területbe, a Villamosmérnöki és a Műszaki menedzser alapszakok a műszaki képzési területbe tartoznak, így nem várható államilag támogatott keretszám csökkenés. Ahogy linken látható alapképzés esetében informatikai területre 320, műszaki képzés területre 1620 államilag finanszírozott helyet kapott az Óbudai Egyetem. A keretszámok teljes egészében megtalálhatóak az egyetemünk honlapján: http://uni-obuda.hu/felveheto-keretszamok-2012

További információ a Tanulmányi Osztály vezetőjétől kérhető, elérhetősége:
Tel.: (22) 316-260/136, Tel/fax: (22) 510-838
E-mail: perlaki.andrea@arek.uni-obuda.hu

„I LOVE OE hallgatói összefogás” forrás: uni-obuda.hu

Szente Gábor
Alba Regia Egyetemi Központ

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja
vár Téged is, Székesfehérváron!

 

Forrás:

 

Alba Regia Egyetemi Központ ( http://arek.uni-obuda.hu/?hirek=122 )